Christmas ornaments

http://hangaagi.blog.hu/2010/11/05/karacsonyfadiszek_valogass_kedvedre

120 életmentő, 4óra móka meg kacagás, némi vérrel fűszerezve

2010.08.19. 12:03 - hangaagi

Kicsit késve érkeztem meg a Megyeháza elé, de rögtön belevetettem magamat a sodorba. Először is rácsodálkoztam Mágenheim doki mentőjére, így élőben nagyon ütős volt, aztán jött a régi rendőr zsiga, ami nem nagy szám, rendőrség mellett laktunk, nem volt különleges annyira, illetve volt egy vadi új mentőautó, és begördült a szívem csücske: az újszülöttmentő autó is.

Sok férfi irígykedhetett, mert a női vízilabdacsapat ott fűzte velem a karkötőket bőszen, míg idejük engedte, és Habsburg György is ellejtett mellettem.

Először próbáltuk ki, milyen úgy egy rendezvény, hogy a gyerekem cetlit kapott a nyakába anya nevével, elérhetőségével, illetve a gyerek saját nevével (belátható téren voltunk), és elmondhatom, kiválóan működött a dolog. Kolos ment, szirénázott, rendőrautót vezetett, haverkodott a tányérsapkásokkal, megnézte az összes mentőautót, este úgy kellett "kitenni" a járművekből.

És most ím a fotók - köszönet érte a Rádió88-nak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hangaagi.blog.hu/api/trackback/id/tr862232858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.