Szomorúan búcsút intettünk az egy éve a fiam ajándékaként idekerült pintyőnek, aki a szabadságot preferálta (idézem a fiamat: na, anya, ez a ti pintyetek aztán jól elment), majd a szomorból felocsúdva gyorsan lapátot, cserepeket, virágot és minden egyéb eszközt magunkhoz ragatdunk, hogy ilyen legyen a látvány. Persze a sarj az ötödik percben elkezdett panaszkodni, hogy megfájdult a jobb oldali szíve, de onnantól kiválóan irányított a székből.