14 órakor lesz kb. 24 órája, hogy Dhá-Dhini-Na-ko-dhi-ni ritmusban élek. Azon kívül, hogy két teljes napra kiszakadtam az időből és térből, beleereszkedtem a "flow"-ba (amolyan palyabeásan), telítődtem azzal, ami tovább visz. Tegnap délután két órakor Túri Virág Réka tanított tálákra, meg lépésekre, utóbbiakkal nem tudtam próbálkozni a szári miatt - hiába na, én csak kézműves asszony voltam, nem táncos művész. Számolatlanul kattintottam az exponáló gombot a számomra legszebb mozdulatoknál, szívből, hiába van most már legalább tíz különböző képem a fuvolás Krsnáról egy ugyan azon rendezvényről.
A kézműves asztalnál csináltam egy kisebb pihenőt párnákkal, takarókkal, ahova elküldtem azokat a gyerekeket, akik még nem tudtak az asztalhoz leülni, én meg hiába vagyok pörgős egyébként, most belül leálltam, és teljes nyugalommal tekergettem, csavargattam, vágtam, ragasztottam. És aki nem fért oda, az játszhatott a pillangók alatt, mert a korábbi "haladjunk, csináljuk, siessünk, mert már itt van az újabb turnus" felfogással ellentétben kispadra, vagy lótusz csodálásra küldtem a megjelenő aprónépet - most volt erőm hozzá. 
A pillanatba belesüllyedtem, engedtem, hogy a színek és formák belém ívódjanak. És szó szerint röhögve és vigyorogva tettem meg az utat hazáig kerékpárral a zuhogó meleg esőben, minden egyes tócsának örülve, amikor a víz - ami melegebb volt, mint az eső - megmosta a talpamat. A fura, hogy az úton bárkivel összefutottam, mindenki köszönt nekem, teljesen ismeretlenül. Miután flitterekben töltöttem az éjszakámat is, csillogva ébredtem, nem rohantam, mégis odaértem, ott lettem, megint több száz gyerekkel, megérkezett az indiai kislány is, aki kikunyerálta tőlem a csuklómat díszítő papír lótusz karkötőmet, én meg úgy éreztem, hogy innen el sem akarok menni. Kiss Tímea szombati csodája után Túri Virág Rékának szenteltem a délután egy óráját, amit végigfotóztam - mint már említettem - és megtanultam a varázsmondatot. Dhá-dhini-na-ko-dhi-ni. Azon kívül, hogy otthonossá vált a mondat, éjszaka a gyermekkorból megmaradt, most gyerekemet pótoló (mamánál töltött hetek) rongydarabomba motyogtam bele újra meg újra, mint egy altatót, reggel ezzel ébredtem, és így tekertem végig a kis utcákon is - vigyorogva. Valami dolgom még lesz ezzel, úgy gondolom.