Gyerekkorom nagy kedvenc ennivalója a Korkonpityere. Fogalmam sincsen, hogyan kéne leírni, azt sem, hogy honnan szedték a szüleim ezt a nevet. Minden esetre így hívták a rántotthús/sajt maradék bundáját, amit összegyúrtak, kisütöttek. Konkrétan ölre mentünk érte mindannyian.

Azt hiszem Zazálea blogján akadtam rá az Ági főz blogra, ami ugye mintha csak nekem akarna címeződni, ráadásul a legújabb poszt a lencsefasírt volt. Izgalmas, lencsét úgyis ritkán eszünk, sőt, 4 évente talán, mert én hiába szeretem, ha van egy imádnivaló, ámde válogatós férjem, meg egy mindenevő fiam, aki csak a sárgaborsót és a lencsét nem szereti.

Szóval nekilendültem, az alattunk lévő zöldségesnél megvettem a vöröslencsét, hazavágtattam és már raktam is fel főni a reszelt répával. Nem számítottam semmire, sőt, a családnak nem voltam hajlandó elárulni, mi is lesz a vacsora, nehogy elrettenjenek a próba előtt. Mivel Kolos folyamatosan kérdezgette, mi lesz a vacsora, és nem érte be a "titok"kal, hivatalosan is bejelentettem a menüt: Korkon Piri (Korkon Pityere tesója) mártogatós tejfölös fokhagymás izével. Ezzel be is fogtam a szájukat addig, míg készen nem lettem.

Kicsit változtattam a recepten, raktam bele szárított fokhagymát és hagymát, szárított petrezselymet is a só-bors-reszelt szerecsendió kombó mellé. Kicsit kevesebb lisztet tettem bele, és több zsemlemorzsát engedtem, hogy felszedjen.

A végeredmény a fiam szerint finom, szerintem nagyon finomságos, a férjem szerint kicsit semleges, de jó vacsira.

Vajon elárulhatom egyszer, majd, hogy valójában lencsét ettek? :)

PS: Ez a poszt jópár hétre a "lakoma" után lett publikálva, biztos, ami biztos.