Az úgy van, hogy van egy nagyon jó barátunk, aki kicsit külföldre távozott. És van egy vityillója, tégla borítással, mohás lépcsőkkel (mohás téglákkal), kandallóval, igazi kis pici kincs, ráadásul mindez a Tisza mellett, nyárfák között. Ha fúj a szél, olyan hangorkán kerekedik a levélzörgésből, hogy alig értjük egymást.

Pénteken kimentünk, azt terveztük, hogy kint is alszunk, úgyhogy ahogy beléptünk a kertbe, elkezdtünk száraz gallyakat, ágakat gyűjteni, és szépen felhordani. Miután kifáradtunk, a párom meggyújtotta a kandallóban a tüzet (hála istennek kevés volt a füstje), én meg csináltam bundás kenyeret meg vaníliás tejet. A férjem kapott engedményt: folyékony kenyeret is felszolgáltam a tejet kiváltandó.

A jó levegő, és a könnyű kis kerti munka meghozta a hatását: fél10kor aludt az egész banda. A fiam már előbb kidőlt, szó szerint.

Azért annak van egy swungja, hogy az ember a zuhanyzóban gyertyafénynél, reggel pedig falevelekkel körülölelve (na jó, ablakon túlról, de szinte érzed magadon) tusol.