Azt hiszem legalább két hónapja landolt a számítógépemen az Eat pray love (Ízek imák szerelmek) film, miután Mammka is ajánlotta, de nem vitt rá a lélek egyelőre, hogy megnézzem. Illetve a körülmények mindig mások voltak, és én nem szeretem "csakazértis" erőltetni a dolgokat. Ha itt lesz az ideje, majd megnézem. Ellenben a könyvet pár hete láttam egy férfi kezében, aki ráadásul kétméteres, megtermett, könyvelő, tehát elég furcsa volt a látvány, de ösztönzőleg hatott. Milyen az a könyv, amit egy ilyen számok közé zárt racionális férfilélek is szeret? Vagy legalábbis olvas....

Nos, most már tudom. Azt hiszem, hogy ez azon könyvek közé fog tartozni, amit nehezen fogok kölcsön adni, és a polcomon mindig ott lesz. A mondanivalója (mert bőven van), olyan mélységekig kavart fel, hogy én, a könyvfaló, aki két nap alatt kiolvas 400-500 oldalas könyveket, 99 oldalt tudtam az agyammal feldolgozni 3 nap alatt. Az érzések, gondolatok, "lélekcsobbanások" annyi időt igényeltek, hogy nem tudtam gyorsabban haladni, bár egy idő után már nem is akartam. 

Aki neki kezd, adjon magának időt rá, hogy tudjon gondolkodni. Ez egy nagyon nem sietős könyv, karácsony táján pedig, amikor egyébként is jobban befelé figyel az ember, és apróbb rezdüléseket is jobban megérez, kifejezetten ideális. (A 'csajos' részek nekem abszolút "elvesztek" benne, nyilván a Róma részre gondolok, ami persze fontos lépcső, hogy eljusson a főszereplő az utolsó oldalra és az ottani állapotára, de ha most onnan kéne idéznem....)

" Későbbre hagynám azt a kérdést, hogy Isten egyáltalán létezik-e  - nem, jobb ötletem van: ezt a kérdést teljesen mellőzni fogom. Először is hadd magyarázzam meg, miért az Isten szót használtam - hiszen használhattam volna akár a következő szavak valamelyikét: Jehova, Allah, Síva, Brahma, Visnu, vagy Zeusz. Vagy éppen nevezhetném Istent "AZ"-nak, mint ahogy azt az ősi szanszkrit írások teszik. Ez az elnevezés egész közel áll ahhoz a mindent magában foglaló és kimondhatatlan valósághoz, amit párszor átéltem. De az "AZ" szó számomra annyira személytelen - egy dolog, nem egy lény -, hogy a magam részéről nem tudok hozzá imádkozni. Egy megfelelő névre van szükségem ahhoz, hogy érezzem a személyes jelenlétet. Ugyanezen okból kifolyólag nem címzem az imáimat az Univerzumhoz, a Nagy Ürességhez, az Erőhöz, a Legfőbb Lényhez, az Egészhez, a Teremtőhöz, a Fényhez, a Felsőbb Hatalomhoz, vagy éppen - ahogy szerintem nagyon költőien a gnosztikus evangéliumok nevezik - az Átváltozás Árnyékához.

Semmi kifogásom sincs ezek ellen az elnevezések ellen. Véleményem szerint mind egyformák, hiszen egyformán tükrözik, pontosabban nem tükrözik a leírhatatlant. De mindannyiunknak szükségünk van egy praktikus elnevezésre, és nekem az Isten név működik a leginkább, tehát ezt használom...."

FA ALÁ VELE!

Update 2012: Szeretem, amikor olyan összecsengések vesznek körül, mint a Pi élete olvasása közben is. A vallások ennyire összemosódása, a teljes harmóniában létezés a világgal, ami körülvesz (és nem azzal, amit mi hoztunk létre) mindig arra késztet, hogy tisztelettel vegyem le a kalapom, mint a templomban, mint a pappal szemben (és most megint nem vallási értelemben gondoltam). De erről később...

Egy polcra az Eat, pray love kötettel!