Ez a tegnap estére duplán igaz volt részemről, míg a férjem csak agybajt kapott.

Íme a vendég teljes valójában:

A férjem szerint egy haldokló galamb, legyek szíves kizavarni, mert ne nálunk dobja fel a lábát, különben is, ez abnormális, lehet, hogy beteg, meleg van, nem hiszi, hogy azért jött volna fel a tizedik emeleti erkélyre.

Szerintem ez egy postagalamb, aki valamiért idejött hozzánk, itt töltötte az éjszakát, majd reggel minimális unszolásra elrepült. Azért a történet részemről nem ilyen egyszerű. Tudom, a városi postagalambok úgy elszaporodtak, hogy néhol már tyúkméretű szemtelen verébkategóriájú dögök. DE nekem nagyapám postagalambokat tenyésztett. A dúcukban imádtam lenni, meg a kikelt fiókákat megnézni. Meg a tojások darabjait összeszedni. És spenótot venni nekik a piacon, meg fürdőt csinálni nekik az élősködők ellen. A kertben termett hatalmas, leszedéskor még ehetetlen körték télen az árpás zsákokban elrejtve értek be olyan lécsorgósra. Szóval nekem a galamb ez. És tegnap, november 1-jén megjelent és este minden unszolás ellenére sem akaródzott neki elmenni. Csak ma reggel.

Gondoljon mindenki amit akar, ódzkodjon mindenki, aki az ilyenektől fél, meg nem hisz benne, szerintem a nagyapám küldte.

Vendég a háznál, öröm a háznál.