Akkor könyvjelző, stílusosan.

Szerintem szerelmes vagyok a hűtőnkbe, legalábbis tudat alatt biztosan, mert havonta áltag két új hűtőmágnest találok ki/csinálok, hogy a nagy fehér testvéren díszelegjen. A kedvencünk most családilag a söröskupakos verzió. A férjem egyértelmű miért szereti, a fiam azért, mert inci-finci én meg azért, mert lásd első mondat.

Szóval kalandra fel, az apukák igyanak sok sört, az anyukák meg a gyerekek ügyeskedjenek.

Hozzávalók: műgyanta, söröskupak, flitter, matrica, mozgó szemek

A dolog különlegessége az "egypercesség" volt: mindent egy perc alatt lehetett kivitelezni, hogy nehogy lekéssék a gyerekek a mozit.

A képeket itt találjátok az eseményről.

Hiába na, ha már állatot nem tudunk tartani, akkor csinálok magunknak. Így, kreppcsíkostól, zöld és kékszemestől. A Szegedi Füvészkertben születtek, mostanra pedig elfoglalták méltó helyüket a redőnyünk húzószalagján, és úgy látom, hogy a hely igazán tetszik nekik. Legalábbis eddig nem méltatlankodtak.

Mire jó egy kidobott nadrágtartós vállfa, melynek kampója már kicsit eldeformálódott, de a fa teste még ép? én a maradék filcekből és némi anyagból csináltam belőle bábszínházat, amibe a 10 perc alatt elkészített kék, lila és barna színű macik költöztek be.

Szívfájdalmam, hogy nem tenger mellett élünk. Na jó, itt a Tisza, ennek nagyon örülök, de az anno 2 éves sarjnak nem tudtam elmagyarázni, milyen is a naaagy, végeérhetetlen, iszonyatosannagyonsós, kékdeinkábbzölddenemisinkábbtürkizdeviharbanszükre víz. Feladtam, majd csináltunk a mama kertjében lévő téglaperemes homokozóban egy igazán kis "fajintos", öreg fémlavóros, sok vidám színes izés, kastélyos, tengeri hajós valamit. Nekem bejött.

Anyósom tavalyi ajándéka ez volt: a kosárkert. Mert szeretem. Mert a világ legjobb anyósa.

A gyerek két dolgot imád (legalábbis nálunk): ami óóóóriási és ami icipicifinci.

Mivel az icipicifinci kirakó még lenyelhető kategória (szerintem), ezért kapott egy óóóóóriáááás kirakót, amit a kézműves foglalkozásaimra is magammal viszek, ugyanis a kölykök imádják. A/4-es 3 mm-es kartont és a Szegedi Nemzeti Színház plakátját használtam hozzá. Meg persze ollót és ragasztót.

Biztosan túl fiatal vagyok még sokak szerint, de kedvenc gyerekkori emlékeim közé tartozik a mamánál való tévézés. Péntek este érkeztem hozzájuk, bekapcsoltuk a fekete-fehér oriont, elkezdte a mama készíteni a vacsorát és hopp, vacsi közepén egyszer csak életre kelt a tévé. Telenként még a tacsit is beengedtük estére, így ő is odavackolt a tévé elé, kiugatta magát a Derrik-en, az utána következő műsoron meg már bealudt. Az én legkedvencebbem a Menő Manó volt, amiből csak egy részt adtak, azt is ritkán, este 8 után, az esti film előtt.

Amikor a fiam 4 éves lett, én is előszedtem a Menő manót, igaz, már neten (La linea néven fut). Láttam, hogy ez az apróságnak is bejön, ugyanúgy élvezi mint anno én, úgyhogy megleptem két Menő Manó-Kolos pólóval, aminek a mintáját most már a vasalódeszkánk is hűen őrzi.

Imádok gyerekekkel dolgozni, és újra gyereknek lenni. A Tápéi Falunapokon az agyagból csodák születtek, a kedvencem a gyerekké változott lelkes anyukák és a munkálatokat irányító felnőtté vált nagyfiú háromfejűje. A többi kép itt található.

A tavasz nálunk akkor teljes, ha ez az újkrumplis, sokhagymás tejfölös sült fogás az asztalra került. Addig csak friss borsó, meg pici cseresznye, meg persze nárciszok és tulipánok, de ha ezt esszük, akkor tudjuk, egy-két nap és itt a nyár.

Szomorúan búcsút intettünk az egy éve a fiam ajándékaként idekerült pintyőnek, aki a szabadságot preferálta (idézem a fiamat: na, anya, ez a ti pintyetek aztán jól elment), majd a szomorból felocsúdva gyorsan lapátot, cserepeket, virágot és minden egyéb eszközt magunkhoz ragatdunk, hogy ilyen legyen a látvány. Persze a sarj az ötödik percben elkezdett panaszkodni, hogy megfájdult a jobb oldali szíve, de onnantól kiválóan irányított a székből.