Kénytelen vagyok művi úton előidézni az ilyenkor már kívánt téli hangulatot, így a gmail és igoogle közös találmányával winter village skint kapott a rendszerem. Most éppen fent jár a nap, de változik az időzónának megfelelően: éjjel a hold és a csillagok kísérik netes óráimat :)
Kata barátnőm barátnői között legalább 3 Kata van, akikkel együtt ünnepelnek hamarosan.
Gyorsan meg is kért, hogy találjak ki valami egyénit, mindegyik Katának felsorolta a kedvenc színösszeállítását, amik között szerepelt egy fekete-piros. Pont ma kacsintott, sőt, integetett, és szólítgatott egy organza, ami ezüst pöttyös, úgyhogy nem hagytam árván a boltban. Egy méternyi piros testvérével hazakerült és egyből Molin Rouge-t játszottak a kezemmel. Így született meg ez a kitűző selyem szalagokkal, organzával, gyöngyökkel.
Kata egyből le is csapott rá, hogy a többiek úgysem szeretik a kitűzőt, ez viszont pont jó volna, pont neki, pont most.
Bár nem adventi sem nem ünnepi a történet, megosztom veletek, mert nagyon aranyos!
Vasárnap este a fogam egyik része úgy döntött, hogy világgá megy, de minden esetre jobb kalandot keres, mint a folyamatos őrlés a számban. Így hétfőn mindenképp a fogorvoshoz kellett mennem, csakhogy. Kolos fiam köhög, és nem engedtem óvodába. Helyette a mamánál volt, aki 2-ig tudott rá vigyázni. A fogorvosi rendelés meg 2-kor kezdődött. Felhívtam a rendelőt, azt mondták mindenképp menjek 2-re, és majd csak betesznek valamelyik fogászhoz (mivel én csak körzetes voltam, a többiek meg fizetősek, gondolom ez volt a meghatározó a mondatban kimondatlanul is). Nos, úgy döntöttem, itt az idő, hogy Kolos is szokja a fílinget, ezért magammal vittem.
Szó nem érheti a ház elejét, a fogdokim egy fiatal, sármos, ráadásul aranykezű volt, így szinte nem is volt szükség a rongyikámra, ami velem egy idős, már a fiam használja, ellenben kiváló pszichés nyugtató a mai napig az érintése számomra. Jó, az injekció előtt cidriztem, mert tűfóbiám van, de ezért is milyen jó, hogy vittem Kolos: előtte ugye nem lehet cidrizni, így bátran csináltam végig az egészet (tényleg nem fájt semmi, amit a doki csinált, még az injekció sem).
Később Kolossal megbeszéltük a történteket. Elmondtam neki, hogy semmit nem éreztem, semmi nem fájt, és milyen jó is, hogy ezt a fogamat szépen rendbe tette a dokibácsi.
Kolosnak azonban volt egy eddig számomra még megdönthetetlen érve:
"De anya, én láttam, hogy fáj!"
Szerintetek hogyan lehet meggyőzni a gyereket arról, hogy baromira nem fájt? :D (relax állapotban ültem a székben a fúrás alatt is, majdnem elaludtam szinte...)
A Zuram válogatós. Nem kicsit, ellenben nagyon. Ezt igyekszem vinnyogás nélkül eltűrni, főleg azért, mert amit ő utál, azt én imádom. Fordítva csak a pacallal igaz a dolog.
Bár már elmúlt az újabban amerikai divatnak hódolók körében itthon is népszerű "hálovín", a tökleves nem ehhez az alkalomhoz kötődik a háztartásunkban. A ház ura első alkalommal nem örült neki, mármint amikor közöltem vele, hogy töklevest csináltam. Aztán két tányérral evett belőle.
Tehát ez a leves FŰSZERES. Ezért szereti mindenki. Mert közelről sem hasonlít arra a babaélményre, amivel édesanyánk jópár hónapon keresztül traktált. Sem a sült tökre, amit ma is szívesen kanalazok. Inkább a kulcsfontosságú szerecsendió és a sajt íze kacérkodik velünk a pirított húsos szalonnakockák, a pirítós és esetleg a sült sajt tallér alól.
Az eredeti receptet egy ismerősöm házában hallottam, ő csülköt főzött, majd a levét használta fel ehhez a leveshez. Én sima vízzel szoktam csinálni, a végére úgyis eléggé fűszeres lesz.
Felteszek fedő alá egy kisebb, meghámozott, kockákra vágott és kimagozott sütőtököt annyi vízben főni, amennyi még ellepi. A vízbe rakok sót, borsot, legalább 3 gerezd fokhagymát.
Ha puha a tök, akkor egy negyed szerecsendiót belereszelek, és úgy rotyogtatom 4-5 percig. Lehúzom a tűzről, amíg hűlik, kisütöm a szalonnakockákat, csinálok pár sajttallért. A langyos tökdarabokat a levével együtt összeturmixolom (botmixerelem), visszarakom a tűzre, öntök rá legalább egy kis doboz főzőtejszínt de inkább a 400 ml-est használom, vagy a fél literest. Ha rottyant egyet, még megkóstolom, fűszerezem, amennyiben kell. A szerecsendióval mindig főzöm még egy-két percig lassú tűzön, hogy a kicsit csípős mivoltát elveszítse a fűszer.
Tálaláshoz legalább háromféle sajtot teszek ki tálkákban kockára vágva vagy halmozva:
füstöltet, edamit, és a legfontosabbat, ami a legfinomabb ennél a levesnél: kéksajtot.
Hogy miért posztoltam pont ilyenkor ezt a levest? Mert karácsonyi menüben szerepel nálunk. Igaz, a C menüben de akkor is asztalon lesz :)
És most itt a feladat: ZITA, TE MILYEN BORT AJÁNLANÁL EHHEZ A FOGÁSHOZ?
Kicsit bénán scannelve, de kicsi a scannerünk, higgyétek el! :)
Azért a szöveg kikövetkeztethető szerintem... 
Tessék jönni és játszani ezekért a csodálatos anyagokért!
http://retromummy.blogspot.com/2010/11/sweet-broderie-giveaway.html
Mert hogy most van Márton. Igaz, lassan el is múlik, de lehet, hogy valaki addig is kipróbálja, míg eljön újra november 11-e...
Ezt a verziót először 2003-ban próbáltam ki, és már akkor is nagyon bejött.
A libamellet átmosom, behúzgálom szalonnával, fokhagymával. Két nagy marok savanyú káposztát (átmosás nélkül!) leterítek a cserépedény aljára, rárakom a libamellet, lefedem, kb. másfél órán keresztül sütöm 200 C fokon. Utána leveszem a fedőt/fóliát/másik cseréptálat, és vagy ropogósra sütöm, vagy tejföllel leöntöm, amit rá is sütök. Tálalásnál persze fehér kenyér (jó, tunkolós búzakenyér) dukál mellé a libazsír miatt is, meg ki látott már libát reformkenyérrel???
Idén üres volt a tányér ebéd végén:)
Márton-napi liba után kötelező elem nálunk is a rétes, ki milyet szeret, illetve kéne újbor is, hátha jövőre sikerül, ami idén nem adatott meg :)
A naspolya az egyik nagyapámhoz kötődik az életemben. Általában ő hozott mindig különlegességeket. Ő kóstoltatta meg velem életem első fügéjét, náluk volt naspolya, és halva (a régi lengyelpiacon vette egy szombat hajnalban).
Az egyik kedves ismerősöm próbálkozik majd a névnapjára elkészíteni azt, ami wiselady-nek már sikerült. Szerintem ez az adventi időszakban is megállja a helyét!
A "szép blog" szerelem első látásra. A színei, a hangulatai.
Nos, a művésznő így képzeli el a karácsonyt :)
Úgy a nyolcvanas évek végén kaptam egy karácsonyra a Nagy karácsonyi mesekönyvet - Karácsonyi ünnepek kincsestára alcímmel. Szerkesztette: Mezey Katalin és az Officina Nova kiadó gondozásában jelent meg. Mindezt azért írtam le, mert a könyvtárba járó lelkes közönség nyugodtan kiveheti adventi időszakban, nekem az egyik kedvenc könyvem!
Ezen a linken meg is lehet vásárolni, gyanítom, a mi angyalkánknak kb. negyedannyiba került, mint most.
És most kezdődjék a tilos:
Ma vacsora időben a gyorsan valami finomat elv szerint (falfestés közben) feltettem a varázskérdést a fiamnak:
Mi legyen vacsorára, pizza, vagy zöldséges krumplipüré?
TERMÉSZETESEN A ZÖLDSÉGES KRUMPLIPÜRÉT VÁLASZTOTTA!!!
Imádom, vagy de? Büszke vagyok rá, vagy de?
Tavaly ajándékba vittük és még idénre is maradt belőle, pont annyi, hogy anyámnak felszolgálván egy itteni vizitje alkalmából vasárnap reggel megkóstolván kifakadt:
"Te már vasárnap reggel 8kor leitatsz???" (persze ezt csak az után, miután eltünt a 3 cent reggeli előtti "ágyazás" a poharából)
Szóval ilyenkor van ideje annak, hogy az ember részeges szilvát csináljon, mert minimum kell neki 3 hét, hogy "beérjen".
Tényleg csak ajánlani tudom, ízes, fűszeres, szilvás, mama szerint "kontyalávaló".
Én vodkával csináltam, a családi pálinkák túl jók ehhez, tiszta szesz meg nem volt kéznél.
A receptet már tavaly is a malackarajról szedtem.
A fiam imád sütni-főzni. Nem tudom, hogy ehhez van-e köze annak, hogy a zsebkendőnyi pici lakásban kettecskén voltunk, és kitettem a konyhakredencre a babaülésében, amikor főztem, miközben "stálosat" játszottunk, mondtam neki, mikor mit csinálok és miért. Így egész szépen csendben is maradt akkor. Na de most már kenyeret gyúr, elkezdett krumplit is pucolni, és kedvenc műsora Sandro, az olasz. Amikor rákérdeztem, hogy ez milyen mese, "anya ezt a kérdést ugye nem gondoltad komolyan???" nézéssel közölte, hogy Sandro főz. A paprika tévén.
Hát, az én gasztro fiam tavaly készítette az első karácsonyi kekszét a segítségemmel. Narancsos-csokis kekszet szemeltem ki magunknak itt. Mivel éppen egy rajzverseny után voltunk, amire kapott egy mini karácsonyfa alakú szaggatót, egyértelmű volt, hogy milyen formája lesz a sütikéknek.
A családnak nagyon ízlett, így szerintem idén is megpróbálkozunk vele.
Karácsonyi hangulatnak meg íme pár újabb dísz (újabb színekben, variációkban), illetve az általam összeszerkeszett digitális scrapbook ajándékkártyák.
Amikből szintén lehet rendelni (agnes.hanga-kukac- gmail.com)!
http://hangaagi.blog.hu/2010/11/20/filcdisz_karacsony_gomb_egyedi_sziv_szivbol
https://m.blog.hu/ha/hangaagi/image/renszarvas/P1010323.jpg
http://hangaagi.blog.hu/2010/11/07/az_elso_nagyon_kozos_suti
http://hangaagi.blog.hu/2010/10/24/osziesen_karacsonyi
http://hangaagi.blog.hu/2010/11/01/mezeskalacs_es_az_osok_tisztelete
http://hangaagi.blog.hu/2010/10/28/a_lila_meg_a_der_talalkozasa
http://hangaagi.blog.hu/2010/10/22/kopogtat
http://hangaagi.blog.hu/2010/09/24/a_szokasos_gombjeim
A megrendeléseket e-mailen add le kérlek!
További egyeztetés (szín, darab, forma etc.) e-mailben történik.
NOVEMBER 15-ÉIG 10% KEDVEZMÉNYT ADOK A MEGRENDELÉSEK ÖSSZEGÉBŐL!
Tegnap kaptam egy kedves ismerősömtől. Vagy tegnap előtt. Kérdés, hogy ki az a zenekar, akinek az Este jő szürkül bé interpretációja 95%ban erre havaz... :)
Ne feledjétek, még 9 napotok van arra, hogy a 10% adta kedvezménnyel éljetek akár a karácsonyfadíszeket, akár Langó, madár, vagy virág kitűzőket illetően :)
Tegnap elkészültek életem első virág kitűzői, imádom őket, és ebben a gyönyörű napsütésben szikráznak, energiával telítik a telet. Kitűztem őket a kabátomra, úgy fotóztam :)
ÉÉÉÉS ma Jamie Cullum régi ismerősként integetett vissza a füleimnek :)
Piroseperre most akadtam rá a hétvégén (szégyen vagy nem) és rögtön a szerelembe is estem. Gyönyörű, elvarázsoló, gyerekkorom miniatűr rajzaira emlékeztető (illetve a rajzaim emlékeztetnek az ő varázslataira).
Most pedig játékot hirdetett, amire naná, hogy én is jelentkeztem, Ti is tegyétek!
Katbo pedig a hűséget jutalmazza :)
Ez a tegnap estére duplán igaz volt részemről, míg a férjem csak agybajt kapott.
Íme a vendég teljes valójában:
A férjem szerint egy haldokló galamb, legyek szíves kizavarni, mert ne nálunk dobja fel a lábát, különben is, ez abnormális, lehet, hogy beteg, meleg van, nem hiszi, hogy azért jött volna fel a tizedik emeleti erkélyre.
Szerintem ez egy postagalamb, aki valamiért idejött hozzánk, itt töltötte az éjszakát, majd reggel minimális unszolásra elrepült. Azért a történet részemről nem ilyen egyszerű. Tudom, a városi postagalambok úgy elszaporodtak, hogy néhol már tyúkméretű szemtelen verébkategóriájú dögök. DE nekem nagyapám postagalambokat tenyésztett. A dúcukban imádtam lenni, meg a kikelt fiókákat megnézni. Meg a tojások darabjait összeszedni. És spenótot venni nekik a piacon, meg fürdőt csinálni nekik az élősködők ellen. A kertben termett hatalmas, leszedéskor még ehetetlen körték télen az árpás zsákokban elrejtve értek be olyan lécsorgósra. Szóval nekem a galamb ez. És tegnap, november 1-jén megjelent és este minden unszolás ellenére sem akaródzott neki elmenni. Csak ma reggel.
Gondoljon mindenki amit akar, ódzkodjon mindenki, aki az ilyenektől fél, meg nem hisz benne, szerintem a nagyapám küldte.
Vendég a háznál, öröm a háznál.
Kettő az egyben poszt. Tegnap Emő barátnőm mézeskalács díszei mellé csináltam egy-két fenyőt barna-arany színvilágban, illetve kértek tőlem egy fehér-csillogós flitteres szériát is, amiből 4 darabra a fotózás előtt le is csaptak, el is vitték.
A mai napon pedig az őseim tiszteletére almás süteményt sütöttem üknagyanyám táljába reszelve az almát, nagyanyám vajlingjában gyúrva a tésztát.
Kicsit sokáig hagytam a sütőben, az alja nem lett olyan, amilyet szerettem volna, de a töltelék és a teteje isteni.
Hát ilyen ez nálam. A mai napon az ősök tiszteletére.
Nagyon szeretem a lila színt, eddig mégsem vitt rá a lélek, hogy ebben a színvilágban csináljak karácsonyfadíszeket. Most meg megtalált pár apró gömb, meg egy csomó színes filc, és valahogy a kezem tudta, ami ellen az agyam még tiltakozott: lehet, hogy ebből még valami jó is kisül. (Persze egyből Mammka jutott az eszembe.)
Ma reggel a fotózásra pedig - mintha csak erre várt volna - a fadeszkákon megjelent a csillogó dér.(A színekhez pedig hozzá sem nyúltam.)
Azt hiszem "dohányfa" néven fut, de lehet, hogy nem. Minden évben megcsodálom a virágait, aztán nem fotózom. Tegnap meg eső előtt szó szerint egy perccel sikerült gyorsan fotóznom párat, elég rusnyákat, mármint minőségileg, de ez betudható a kezdődő szélnek, és a már pötyörgő esőnek, valamint az éhesen toporgó gyereknek. Azért szerintem így is lehet látni, miért szerettem bele.Ja, és nem photoshop....
Iza kopogtatójához elkészült az összes dísz, meg még jópár pluszban, akik gazdát keresnek.
A fehér filcet, hogy ne legyen annyira tisztított sterilfehér, teával "festettem". A pompomokat egy nyisszantással le lehet vágni, ha nem tetszik.
FIGYELEM, A NOVEMBER 15-ÉIG BEÉRKEZŐ KARÁCSONYI DÍSZRENDELÉSEKBŐL 10% KEDVEZMÉNYT ADOK!
.jpg)
... a karácsony lassan az ajtókon, remélhetőleg Iza ajtaján is, aki azt kérte, hogy a díszei a lakás színeivel harmonizáljanak: barna, narancs, piros.
A kopogtató okozott a legtöbb fejtörést, mert olyan nehéz kitalálni, vajon milyet szeretne egy olyan lány, aki semmi megkötést nem tett ezen kívül.
Ez született, és félve merem csak megkérdezni:
IZA, TETSZIK??
Sosem voltam északimádó. Szépek a hófödte hegyek - képről. Jó is a hűvös hó - bentről. Mert én déli lelkületű vagyok, hangos, pörlekedő, vagy kacagó, gesztikuláló, áradó. Lehet kitérni, vagy elmenni, a lehetősége mindenkinek adott.
Mégsem tudtam elmenni ezek mellett a tüzes északi zenék mellett.... a Magical orchestrát ráadásul még élőben is hallgathattam pár éve.
Kéremszépen, ez nem hűvös, meg hideg, tessék felfedezni a jégben rejlő tüzet.
Így őszi napsütésben most ilyen hangulatom van, és ezek jutottak eszembe.
Ezzel a mondattal szembesülök 3 napja Kata barátnőm révén a gmailemben, a neve alatt. És tényleg nyújdéjhezkám, mert egy hétig martam magamat otthon, hogy mit nem szeretek itthon. Rájöttem, hogy tényleg, én egy szabadabb embertípus vagyok, mint a többség. Szeretek dolgozni, és vonom is az igát, mint az állat, tempóban és időben is, de ha korlátok közé szorítanak, menekülnék. És pont hétfőn telefonáltak egy másik helyről, ahol már lassan 11 hónapja animátorkodok, arcot festek, besegítek, meg felügyelek, nos, nekik kellenék. A mostani hétvégére mindenképp. Én meg voltam annyira szemtelen, hogy rákérdeztem, mennyire kellenék, ha nem kéne a gépet bámulnom 8 órában egyhelyben, ahol a kutya sem szól hozzám, lévén, hogy két cserepes növénnyel és egy nyomdával kell megosszam a kb. 8 nm-es kis lyukat. A válasz az volt, hogy 4 órában hétvégékbe tömbösítve. A mostani "fizetésem" 2 harmadáért. Aztán este felhívott egy másik nagyon kedves ismerősöm, hogy megint kéne neki digitalizálni. Merthogy ő ezt az oldalamat is kihasználja. Úgy érzem, lök a jóisten, hogy tudjak a kalitkámból szabadulni. Doris után! Szabadon!
Tehát ha jól látom, megint több időt tudok szánni majd a kézműveskedésre. A hétvégéim nem lesznek szabadok (sebaj, a gyerkőc ilyenkor mindig az apjánál van), de lesz 5 szabad napom. Amikor taníthatok, takaríthatok, programot szervezhetek, és sokat sokat sokat kézműveskedhetek.
Nem is tudom mit mondjak. Ajándék ez a sorstól.
Mondta nekem az R.E.M. ma reggel...
és ez most tényleg jól esett...
hold on
Miután elhagytam az otthont, ahol cirka 24 fok volt, most itthon vagyok, 15 fokban. Nyárból hirtelen a télbe, és az agyam is egyből karácsonyt kezdett diktálni. Úgyhogy Izának elkezdtem a díszeket materializálni, fejben összeraktam egy hét alatt (több színt kell használni, de ne legyen kaotikus), hamarosan készen is lesznek.
Hallgatom Farkas Ferenc madrigálját Weöres Sándor bácsi versével:
„Jól laktam hűs fügével/tudnál-e nem szeretni...”
Igen, ebben a pillanatban nagyon tudom, milyen hangulata lehetett az „öregnek”: múlt héten otthon naponta egy kiló édes füge fogyott nálunk, hűs, érett, szinte fekete színű. A zöldséges mellett itthon egy „szokásos” utcai fa áll, különös virággal, ciklámen szirmok között türkiz, majd fekete bogyók virítanak. Mellette a füge fa, ami itthon sosem fog annyira beérni, mint otthon, de ez most nem számít. Tudnál-e nem szeretni – itthon pont az új Julia Roberts film vár majd rám, valami szerelem, meg ima van a címében, ééés az otthoni kedvenc színészem, Javier Bardem játszik benne.
Megérkezett közben az öcsém kutyája, aki vendégünk pár napra, vele indult a reggel, a séta, miközben platán leveleket gyűjtögettem. Tényleg puha, puhább, mint a gesztenye levele, erre az egyik kedves ismerős hívta fel a figyelmet, most meg a kezemmel is láttam.
Hát ilyen félig őszi- félig téli, hirtelen nyárból érkezett Kata-lyány hangulat vesz körbe, kissé kaotika, de hamarosan tisztul.
És rögtön bele is rakott a válogatásába, én meg nem tudok eléggé hálás lenni, ez kicsit most visszaigazolás is, merthát ez azért nemsemmi, ha Panyi Zsuzsi honlapján szerepelhet az ember...
Indulás előtt vagyunk/vagyok. Itthonról haza. Ma németekkel is kommunikáltam, tegnap angolra fordítottam hollandoknak a spanyolt. A kérdőjelek pedig egyre jobban libegnek a fejem felett.
Évek óta tanítok kicsiket és nagyokat. Általában angolra. Több, mint 10 éve kézműveskedek. Beindítottam online is a dolgaimat, a meskán meg lehet találni, hirdetem magam, amerre lehet. Kézműves foglalkozásokat tartok másfél éve, idén márciustól vállalkozóként. Merthogy kiváltottam a vállalkozóimat. Merész lépés volt, de eddig nincsen negatív hatása :)
Diplomát nem tudtam szerezni, mert a módszertan tanárom szerint nem jól tanítok. Legalábbis ez volt a véleménye 2002-ben.
Tavaly programokat szerveztem egy egyesületnek, nyereményjátékokat, honlapot fejlesztettem. Pörögtem, jöttem-mentem, toboroztam, imádtam.
Idén márciustól hangaági játszóháza néven futok. Sokan kérdezték már, hogy hol van a játszóház maga. Nos, nincsen, mert tőkém nincsen, és ebben a gazdasági helyzetben nem tudok megugrani egy ekkora hitelt.
Jelenleg egy asztalnál kell ülnöm heti 5 nap 8 órában és "grafikusként", borzalmas kiadványokat szerkesztek (egy cég tulajának kívánsága szerint, hiába, ahol pénz van, nem biztos, hogy ízlés van), és szívom azt a bizonyost ugyan ennyi időben.
Gyűlölöm ezt a fajta munkát.Örülök, hogy van, szó se róla, de nem csinálhatom azt, amihez igazán értek, amit szeretek.
Beszélek angolul, spanyolul, értem a franciát, a németet. Nincsen jogsim, mert keverem a bal meg a jobb oldalt, úgy gondoltam, nem veszélyeztetem a társadalmat egy autó kormánya mögül.
A városunkban nem kis kapcsolatrendszerem van. Vállalkozóként jövök-megyek, ha hívnak.
Szeretnék végre csak azzal foglalkozni, amit jól csinálok, amit szeretek. Nehéz volna megugrani. És a gyerekemnek nem tudom azt mondani, hogy nem tudok enni adni, mert alapanyagokat vettem. A boltosnak sem tudok a két szememmel fizetni.
Marad a nettó hatvanx ezrem???
Vagy merjek lépni?
Hova?
Gyerekkorom nagy kedvenc ennivalója a Korkonpityere. Fogalmam sincsen, hogyan kéne leírni, azt sem, hogy honnan szedték a szüleim ezt a nevet. Minden esetre így hívták a rántotthús/sajt maradék bundáját, amit összegyúrtak, kisütöttek. Konkrétan ölre mentünk érte mindannyian.
Azt hiszem Zazálea blogján akadtam rá az Ági főz blogra, ami ugye mintha csak nekem akarna címeződni, ráadásul a legújabb poszt a lencsefasírt volt. Izgalmas, lencsét úgyis ritkán eszünk, sőt, 4 évente talán, mert én hiába szeretem, ha van egy imádnivaló, ámde válogatós férjem, meg egy mindenevő fiam, aki csak a sárgaborsót és a lencsét nem szereti.
Szóval nekilendültem, az alattunk lévő zöldségesnél megvettem a vöröslencsét, hazavágtattam és már raktam is fel főni a reszelt répával. Nem számítottam semmire, sőt, a családnak nem voltam hajlandó elárulni, mi is lesz a vacsora, nehogy elrettenjenek a próba előtt. Mivel Kolos folyamatosan kérdezgette, mi lesz a vacsora, és nem érte be a "titok"kal, hivatalosan is bejelentettem a menüt: Korkon Piri (Korkon Pityere tesója) mártogatós tejfölös fokhagymás izével. Ezzel be is fogtam a szájukat addig, míg készen nem lettem.
Kicsit változtattam a recepten, raktam bele szárított fokhagymát és hagymát, szárított petrezselymet is a só-bors-reszelt szerecsendió kombó mellé. Kicsit kevesebb lisztet tettem bele, és több zsemlemorzsát engedtem, hogy felszedjen.
A végeredmény a fiam szerint finom, szerintem nagyon finomságos, a férjem szerint kicsit semleges, de jó vacsira.
Vajon elárulhatom egyszer, majd, hogy valójában lencsét ettek? :)
PS: Ez a poszt jópár hétre a "lakoma" után lett publikálva, biztos, ami biztos.
A szállásunk Tossa de Mar-ban volt, isteni kis falucska - három napig. Aztán menni kell kirándulni. Anno így és ezért jutottunk el Gironába, Madridba (repülő) és Portóba is (repülő). Jó, tudom, hogy utóbbi nem katalán hon, de pontot ér. Bőven pontot ér.
Aztán már csak fényképezőgépet vittünk, tudtuk: még vár ránk, visszavár a csupa csoda, a sós levegő (hurrá, csak itt nem szoktam arcüreg gyulától zaklatódva lenni- szép szenvedő mondat, ahogy kell:) ).
És az első visszatéréskor a hotelbe bevágódván közölték: csőtörés volt az emeleten, ha nem gond, a kis egyszobás szállodai egység helyett át kéne menni egy apartmanos házba a Calle Gironára, remélik, nem fogunk panaszkönyvbe írni.
Nos, kaptunk egy egylégterű, nagyon fiatalos, modern, teljesen felszerelt kis apartmant a piactól 2 méterre, mégis csendes volt. A férjuram szerint ott fordult először elő megismerkedésünk óta, hogy nem horkoltam este.
Én meg megmutattam neki a városban a kedvenceket, gyorsan, 4 napban. Mind a ketten tudtuk, hogy nem ez volt az utolsó hazatérésem :)
Az aláfestő zene itthoni, a kép, ahogy megyünk haza.
Ezt egy kicsit most gyorsan felvázolom.
Ott éltem, a pálmák alatt, igen, aztán hazajöttem, biztosan azért, mert volt itthon is feladatom. De utána rémálmok kísértettek, visszamentem, nem találtam a megszokott utcákat, sőt, semmit, egy teljesen új metropolisz állt előttem, amit a mai napig le tudnék festeni, annyira megragadt bennem, én pedig csurom vizesen ébredtem: szeretett második hazám helyett idegen földön jártam. Teltek az évek, lassan ködbe vesző mítosz lett az ott töltött idő, én pedig egyre többször álmodtam rémet, aminek hű társa volt a rettegés (szó szerint), hogy nem tudok visszamenni. Aztán a férjemmel összekavarodtunk, és az első igazán komoly dolog az volt, amikor elvitt Barcelonába egy 4 napos röpke kirándulásra. Újra otthon, a nyelv nem felejtődött, jé, minden a helyén van, a kisbolt, ahol néha lehet tejfölt is kapni, jééé, vannak új citromos pudingok, és a tenger, a gyönyörű üveg-kövek, minden ott van, és én örültem. De nagyon.
Nem hiába kötöttünk fogadalmat a La Catedralban. Mert ez így volt kerek.
Ez most az én otthonom :)
Illetve ÚJRA az otthonom.
Na, ez az örömzene!
Két éve találkoztunk először velük, rögtön fel is vettük őket, emlékbe. Aztán a férjuram felpakolta a jútjúbra, hogy mások is örülhessenek. Tavaly már a spanyol xfaktorban léptek fel, nem hittem a szememnek.
Én meg valószínűleg már feléjük tartok, vagy másik szuper utcazenész felé...
Cirka 24 óra választ el attól, hogy újra haza menjek. És ez vár rám ott.
És végezetül két nagyon jó nóta, amit akkor hallgattam agyonra, amikor ott éltem.
A Tappancs önkéteseként kötelességemnek tartom, hogy a mocskolódó kommentek miatt kiálljak amellett az Alapítvány mellett, amelyik NEM altat el kutyát, hogy befogadjon egy következőt, NEM halmoz kutyákat, csak hogy az emberek azt lássák, hogy "eltakarítja" a többi felelőtlen kutyatartó (és szaporító) embertársa "eredményeit".
Nem, a Tappancs Alapítvány megpróbálja, ami tőle telik:normális környezetet igyekszik nyújtani közel 300 kutyának. Többre nem futja. Akinek nem tetszik, lehet fújtatni, meg kijönni segíteni a telepre, hogy jobb legyen (ne lőzungokat nyomassanak a kedves kommentezők, hogy "szarul csináljátok", gyertek ti is csinálni, akkor mutassátok meg Ti, hogy kell ezt sokkal jobban csinálni, mi meg majd ámulunk). Ki lehet jönni meggyőződni a tényleges valóságról bármikor.
VAGY be lehet rekeszteni a sok "értelmes" kommentezést.
Szerintem.
Esetleg haza vihetnétek egy kutyát, hogy a többi beférjen (akit bejelentenek, hogy kóbor állat).
Köszönöm!
Egy olyan ember, aki eddigi életében jött-ment pörgött, szervezett, most egy gép elé kényszerül (hogy legyen mit enni), ahol nincsen más a 10 nm-es irodában egy nagy nyomdagépen kívül. Kollega sem. És az internetet is elfelejtheti. Mit érez ilyenkor egy ember?
Az úgy van, hogy van egy nagyon jó barátunk, aki kicsit külföldre távozott. És van egy vityillója, tégla borítással, mohás lépcsőkkel (mohás téglákkal), kandallóval, igazi kis pici kincs, ráadásul mindez a Tisza mellett, nyárfák között. Ha fúj a szél, olyan hangorkán kerekedik a levélzörgésből, hogy alig értjük egymást.
Pénteken kimentünk, azt terveztük, hogy kint is alszunk, úgyhogy ahogy beléptünk a kertbe, elkezdtünk száraz gallyakat, ágakat gyűjteni, és szépen felhordani. Miután kifáradtunk, a párom meggyújtotta a kandallóban a tüzet (hála istennek kevés volt a füstje), én meg csináltam bundás kenyeret meg vaníliás tejet. A férjem kapott engedményt: folyékony kenyeret is felszolgáltam a tejet kiváltandó.
A jó levegő, és a könnyű kis kerti munka meghozta a hatását: fél10kor aludt az egész banda. A fiam már előbb kidőlt, szó szerint.
Azért annak van egy swungja, hogy az ember a zuhanyzóban gyertyafénynél, reggel pedig falevelekkel körülölelve (na jó, ablakon túlról, de szinte érzed magadon) tusol.
Kedves Nyertes!
Ne haragudj, hogy így tegeződve szólok hozzád, én már csak ilyen vagyok. Köszönöm, hogy játszottál Napfény játékot sokad magaddal együtt. Köszönöm, hogy küldtél képet is, látod megérte, duplán kerültél be a kalapba, és nyertél is.
Kérlek, hogy írd meg az elérhetőséged, illetve azt, hogy kitűzőt, vagy karácsonyi szalagos-filces-szivecskés díszt kérsz (milyen színben).
A te neved nem más, mint Németh Zoltán.
Titeket pedig, kedves többi játékos kedvű olvasó arra kérlek, hogy tartsatok ki, nagyon jó kis meglepetéssel készülök 18-ától induló játékomban.
A múlt hétvégén egy kedves anyuka kérdezte, hogy szivecskés díszem van-e rózsaszín/ciklámen változatban, mert az a lánya kedvence. Akkor még nem volt. Most viszont bővítettem a palettát - színben. A szivecskés motívum maradt, azt szerették a legtöbben.
Nem, még nem csináltam meg a képeket az első lapbookról, melynek témája T, mint tenger, ugyanis este korán kidőltem. Előtte viszont még csináltam egy kötelező kört, valami süti, gyorsan.
Egyeseknek biztosan túl mű, vagy túlontúl egyszerű, viszont nekem utóbbi tulajdonsága miatt előnyös: este 6 körül már nem szeretek gyúrni, dagasztani, vagy akár csak 20 percet összeállítással szöszmötölni, így előkerült a fagyasztóból a leveles tészta. Volt otthon 4 körtém is, házi, bio, hála az egyik drága ismerősömnek, valamint némi nádcukor (évi egy dobozzal használok el, dobja rám az első követ, aki szerint ez az 500 forint körüli beruházás/év luxus).
A körtét felvágtam és a sütőpapíron heverő tésztára raktam. Sütöttem amíg barna nem lett, akkor leszórtam a cukorral.
Szerintem csodafinom. 
Doris lapbook-jai keltették fel a figyelmemet erre a műfajra, amit rögtön a magaménak éreztem. Mindig is szerettem tematikusan tanítani, körbejárni egy-egy témát kicsit szerteágazóan. Amikor először vittük Kolos fiamat magunkkal nyaralni, akkor is ilyesmiken törtem a fejemet, de most megint utazás előtt állunk, nagy a hév, Doris dobott egyet a lelkesedésen, azaz tegnap elkészült a T, azaz TENGER lapbook 70%-a. Vannak benne memóriajátékos feladatok, labirintus, a halak felépítése, hajók, kalózok, tengeri élőlények, a tápláléklánc, kisokos, csapadék körforgás, T-betűkereső, szóval remélem minden, ami egy lassan 5 éves gyereknek csupa kalandos, és kincses és varázslatos.
Tengeri csillagokkal lehet benne számolni, ma csinálom a kalózok kincsét képező alufólia pénzeket, meg még hátra van a dominó és a memória kártya, de lelkes vagyok. A hétvégén vagy kicsit előbb fel is fedezzük.
Képeket fogok készíteni, csak tegnap a lámpafénynél már nem lett volna jó, ma meg még nem jutottam el addig.
Igen, ez a pillanat is egész gyorsan eljött, hanga ági játszóházához csatlakozott a hétvégén a 200. tag is.
Éppen ezért ígéretemnek megfelelően sorsoltunk a 200 tag közül, kinek is postázhatom a kreatív csomagot.
A nyertes pedig nem más, mint Trifuné Kispéter Ági.
Mivel 200 tag közül sorsoltunk, azaz a második C-t, ezért úgy gondoltam, stílszerű lenne még egy nyertest kisorsolni. A második nyertes Rajczi Dóra.
Aztán eszembe jutott, hogy hanga ági játszóháza fél éves (jó, facebook-on fiatalabb, de gyakorlatilag fél éves tényleg), ezért eegy szárnyas magvadász kitűző repül ajándékba Nyirati Ritának, mint a sorsolás harmadik nyertesének.
Kérek minden nyertest, hogy a címét írja meg emailben,
Ne feledtjétek, még tart a NAPFÉNY játék, illetve már lehet rendelni ebből és ebből a díszekből.
Karácsony közeledtével este a jó kis panelmelegben a panelradiátor mellett csupa ilyenek száradnak (most már 10 éve egyfolytában), amit a kisfiam csak úgy hív: anya segítsége az angyaloknak, hogy fel tudják díszíteni a fákat.
Közben szól a recsegős lemezjátszón a recsegős lemez (karácsonyi), és közben mindig nagyapámra gondolok. Hát ilyen nálunk a lelkület adventkor.
Nos, kérem, akinek az angyala szeretne ilyet, akkor szóljon! A gömbök műanyag gömbök (NEM TÖRNEK), az énekek rajta mind karácsonyi hagyományos énekek.
Részletekért írjatok mélt!
És ne feledjétek a filcből készült szépségeket se!
(A fotó minőségéért bocs, elég nehezen fotózható "alany")
Sokat olvasom Mammkát. Aki meg olvassa Nirót. Aki játékot hirdetett.
És még mindig NAPFÉNYJÁTÉK - nálam. Szárnyas magvadász kitűzőkért vagy karácsonyi díszekért lehet versengeni kicsit.
Meg 